Egy pár hónapja ismerem őt. Még Alira várva időszakból. Az egyik Sanyi a koncertről. Fontos megjegyeznem, hogyan kezdődött a beszélgetésünk:
Nem volt ülőhely sajnos így a terem legjobb pontjának a hangosító pultnak támaszkodva ácsorogtam. Mivel mosdóba kellett mennem megkértem Csabát, aki a jobb oldalamon ácsingózott pihenve, hogy itt lesz-e még kb 15 perc múlva, mert lehetne olyan kedves, hogy foglalná a helyem. Visszatértem és foglalta. Odaálltam mellé. Megköszöntem, de mivel nem kommunikációs helyzetet próbáltam teremteni (bár lehet, hogy tudat alatt a szép, jobb oldalamon állót kértem meg, nem pedig a bal oldalamon állót) gondolván a tapasztalataimra, és arra, hogy Alira várok, semmiképp sem akartam én kezdeményezni a beszélgetést. Így tehát csak visszaálltam mellé. És pár perc után elkezdődött. Kivel jöttél, egyedül, én is, hogyhogy honnan….? Többen is azt hitték az este folyamán mi együtt vagyunk. “Hékás, a barátnőd úgy néz ki mint Spock kapitány (az öltözékemre utalva…) Egyikőnk sem mondta, hogy nem vagyok az. Mármint a barátnője.
Elkísért egy darabon. Kissé tétovának tűnt, és halk szavúnak. Nem unott. Inkább elfáradt. Nem éreztem teljesen nyitottnak őt. Miért is kéne. Kissé merev ittas cseverészést követően elbúcsúztunk. Szép férfi. A csókolózás hatalma….én akartam. Szép, férfias, gondoltam úgysem biztosan találkozunk a jövőben hiszen meséltem neki Aliról egy két szót. Másnap facebook barátok lettünk. Megmondom őszintén azt hittem nem emlékszik a nevemre. Nagyon örültem neki. Úgy igazán. Írtam neki. Ő is. Én is. Ő is. És így tovább. Jóformán minden héten megkérdezi, hogy hogy vagyok. Valamint azt amitől ugyan a falra mászok: “Mizu?” de mégis válaszolok. Erre nem lehet válaszolni!! Ez valami vicc?! Válaszom: “Ez+az. Gondolom veled is hasonló.” Egyszer futottunk össze, mikor megérdeklődte, hogy mizu valamikor késő este. Elhívtam, ha van kedve csatlakozzon oda ahol én voltam. Egy haverjával érkezett jóval később mint mire számítottam. Én meg így Sanyival voltam, aki beszélgetett velem, csuda jól éreztem magam a társaságában. Minden esetre sosem hívott el randizni kettesben az elmúlt két hónap alatt, de azóta is üzeneteket írunk egymásnak.
Nem értem, hogy miért nem hív el sosem. Volt már rá példa, hogy én invitáltam mikor csak három kedves barátommal voltam, de tanakodás után nem jött. Arra gondoltam, hogy legközelebb megkérdezem tőle, hogy valóban érdekli, hogy vagyok, vagy “mizu”? Mert akkor talán pontokba szedném és átküldeném neki word doksiban. Vagy csak annyit írok neki, hogy elmondom személyesen, hogy vagyok. Nem fogom, ameddig ő nem érzi, hogy elhívna engem szívesen.
Miért ragaszkodunk az online kommunikációhoz ennyire? Csak azért mert szimplán jó érzés egy szép idegennel levelezni, úgy hogy nem kell szemtől szemben vele kommunikálnom? Elfordulok kicsit pötyögök, majd válaszolok kb 5 perc múlva. Én maradnék a személyes beszélgetéseknél.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: