Nasilsin?

Vártam, hogy mehessek én hozzá, megnézzem, hogy hol él, újra összebújhassunk, nevessünk, ismerkedjünk. A kíváncsiságom hajtott egyedül és egy olyan érzés, hogy meglátogatom ezt a fantasztikus embert, aki ilyen nagy hatással van rám. Elvárások nélkül, úgy voltam vele, hogy “hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának”.  

Bátor voltam és izgatott. Törökország  leginkább a katasztrófa turisták célpontja mostanában. Iszlám, terror, puccs, vagy csak szimplán óriási légörvénybe keveredik a repülőgép és…..Ám úgy éreztem nekem nem eshet bajom. Mikor megérkeztem körbe néztem alaposan vajon hol van ő. Lebiggyesztett ajkakkal húztam a bőröndömet körbe körbe. Sehol Ali. A mosdóból kijövet szerencsére kaptam egy smst, hogy ott áll kint menjek ki. Már- már szaladtam. Megöleltük egymást majd irány az autó. 

Ahogy az isztambuliak vezetnek az nem semmi! Érezhető a mediterrán lazaság.  Indexet nem használnak a négy sávos úton, dudálnak és szitkozódnak. Karambolt viszont nem láttam, odafigyelnek. Óriási a dugó a Boszporusz hídon, lépésben lehet haladni csúcsidőben. Nekünk ez jól esett, mert hát rég találkoztunk és ezalatt beszélgettünk. Imádom a szemét. Kellemesebb témát nem is találhattunk volna, mint a politikai helyzet hőn szeretett országainkban. Szeretem, ahogy a világot látja. Megérkeztünk. Kellemes a lakás, bár kicsit hűvös volt a legfelső emeleten. Első vacsora élményem Isztambulban nem volt kimondottan laza. De az összes többi sem. Minden nap finomakat, laktatókat ettünk. Künefe, Irmik tatlisi, Ayva Tatlisi. Isteni desszertek! Tanítottuk egymásnak szavakat. Aranyos jelenség volt ez köztünk. Mindig kinevetett mikor sziszegtem neki a hogy vagy mondatot törökül. Nasilsin?

Az első ottani közös alvásunk kellemes volt. Kis kifli voltam, bújtunk. Bújt hozzám. Már hiányzott az az isteni mellkasa. Aztán egyszer csak simogat. Végre. Egyre jobban, szenvedélyesebben. Mint a Mikulás olyan lehettem magamban “ho ho ho hóóóó, lám lám ébredezünk, jöhet a krampusz.” Nehezen bírtam volna ki, ha nem történik köztünk semmi aznap este. 

Minden nap 11:00 kor keltünk ki az ágyból, egészen addig élveztük egymás bensőséges társaságát.  Minden reggel szépen megterített, sajtok, olívabogyó, török kenyér, gyümölcslé a menü. Felfedeztük az óvárost. Hagia Sofia, Galata-torony, Kék-mecset, Modern Isztambul… Vibrálóan sokszínű, elképesztően változatos, hihetetlenül nagy város. Talán emiatt is érezhető a kulturális diverzitás és az ebből adódó nemtörődömség a helyiek arcán. Ali a szír migráns gyermekeknek mindig adakozott, de ha kisujjadat nyújtod az egész karod kell…

Sétáltunk, fotózott engem, teáztunk, söröztünk, élveztük egymás társaságát Isztambulban. Megismertem a nővérét és annak lányát. Elképesztően rendes emberek. Még az sem zavart bennünket, hogy két különböző nyelven beszélgettünk, miközben szürcsöltük a török kávét. Activity tehetségem jól jött olykor olykor bevallom…
Alival kanapén filmeztünk, miközben török pizzát majszoltunk késő este. Adams Apples. Nagyon romantikus 🙂

Ahogy gazdagítottuk közös napi élményeinket, úgy gazdagítottuk szexuális interakcióinkat is. Minden nap egyre jobb és jobb lett a szex. Mondanom sem kell, hogy az utolsó éjszaka volt a legtökéletesebb. Imádtam, ahogy imádja. Imádta, ahogy imádom. 

1. Ne féljen senki utazni Isztambulba! Gyönyörű város.
3. Az ott töltött idő alatt kialakult a képem, A férfiról. Udvarias. Nagyvonalú. Tisztelettudó. Figyelmes, érdeklődő. Szenvedélyes. Humoros, de igazán együtt vagyunk azok, egymással. Becéz. Na és nem utolsó sorban ismeri a jó éttermeket.
2. Rájöttem, hogy megszeretni valakit nem egyik percről a másikra történik. Idő kérdése. Ahogy az is, hogy két ember közt milyen színvonalú szexualitás alakul ki. Minden ember más. Meg kell tapasztalnunk egymást. 

Hiányzik.