megjött

Alig tudtam visszatérni az ismerkedős hosszú randi napjaim után a való életbe. All in all (furcsa, hogy már az elején összegzem, de ez így van jól) remek volt. Nézzük miért:

Vártam táblával a kezemben, melyen nevét elképesztően ronda írásommal gyöngybetűim erőltetett használatával próbáltam ellensúlyozni. Megláttam, odaszaladtam, átöleltem, magához húzott és az első illatminta vétele örömmel töltött el. Csak később a kávézóban kérdezte Ali, hogy mi az a fehér papír, amit emelgettem lelkesen. Hát, lányos zavaromban fordítva tartottam a táblát…Hirtelen mozdulattal, mint egy gyerek, puszit lopott az arcomra.

“Ilyennek képzeltél engem a valóságban is wndrlnd? – Pont ilyennek! Te ilyennek képzeltél engem Ali? – Pont ilyennek! ” Az első perctől kezdve tudtunk egymáshoz szólni, figyeltünk egymásra. Egyikőnk sem beszélt sokat, se keveset, csak egyszerűen, ahogyan azt kell. Ilyenkor megfordul bennem az a kérdés, hogy vajon az idegen nyelv használata mennyire játszik szerepet a párbeszéd lendületességében, de leginkább őszinteségében? Meglepett szép kis ajándékokkal, helyi finomságokat hozott, nem csak nekem, hanem a barátomnak is, aki elszállásolta. Észrevettem, hogy a “nevét” tette is el a bőröndjébe emlékül. Kedves. (szív, smiley)

Csavarogtunk sokat, ettünk, ittunk. Bort nem iszik, úgyhogy mázli, hogy nem raktam fullra a hűtőt a magyar borvidékek nedűivel. Azért engem nem kellett félteni, esténként szürcsölgettem egy egy pohárral. Budapest csodálatos. Szerette másodszor is. Bár rengeteg tervünk volt, a második nap kérte, hogy ne toljuk túl a dolgot, ő igazából miattam jött ide. Szépen komótosan várost néztünk földön, vízen. Adtam neki kultúrát rendesen! Galériák, emlékművek, hatalmas séták. Spontánnak kellett lennem, de mégis volt a fejemben egy terv, mi van, ha…Imádta. Az az igazi húsos tejfölös sajtos megagiga tócsni vacsorára történő teljes elpusztítása gond nélkül ment neki egészen addig míg a szállásra nem értünk, onnantól kezdve meg akart halni. Látszik, hogy nem magyar gyomra van…

Jut eszembe, együtt töltöttük a napokat végig. Számára ez nem is volt kérdés. Igazán maszkulin ember. Valójában is vonzó. Sötét haj, szép bőr, gyönyörű mellkas szőrzet. Ezt onnan tudom, hogy együtt aludtunk és véletlenül lekerült a póló…ennyi őszinte erőteljes ölelésben még sosem volt részem. Utolsó kucorodásunk közben hazai neveket adtunk egymásnak, hogy könnyebb legyen a lokálságnak szólítani minket…

Bevallom, hiányzunk egymásnak. “Gyere wndrlnd, hiányzol…”

Úgyhogy Buse két hét múlva repül Leventéhez látogatóba.